Ugrás a kommentre

5x06 - The Gathering


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Ez konkrétan sohasem derült ki. :) Mindenesetre én a barlangban történteket soha nem tulajdonítottam Yodának.

 

Én meg mindig is úgy éreztem, hogy benne van az öreg az ilyen szituációkban.

Én speciel sosem hittem el, hogy azt a barlangot sötét erő lakja.

Luke megvezetésének gondoltam ezt. Mint itt a kristály ragyogását, csalogató jellegét.

Aztán jön a szembesülés/lecke:

Luke-nak önmagát kell először legyőznie, Petronak meg vissza kell szállni a talajra.

Nekem ezzel a párhuzammal szimpatikusabb Ilum elemzése főleg, hogy Yoda mindkét esetben jelen van és barlangon kívül vágja a pofákat.

Lehet, hogy megvezettem magam, de nekem így is üt mindkét eset.

Szerkesztve: - csoli1138
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

NA végre, már nagyon kellett nekem egy ilyen Jedi központú rész. A Gendy-s részeket is nagyon szerettem, de ez még jobb volt. Örültem, bár biztos voltam benne, hogy jó kis tanító célzatú részt kapunk. Az ifjoncok nagyon jó arcok voltak, persze egyből megvolt a kis kedvencem. :D Szerintem kitaláljátok melyik. Szívesen látnék még ilyen részeket, mert szuper hangulata volt, de önkéntelenül is arra gondoltam, hogy hamarosan ők is megismerkednek majd Anakin "kristályával" is. :D:( 8/10 simán.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kudar. Nőnek a pontszámaid!! :D

 

Nem azzal volt a bajom, hogy Petro nem elsőre a kristályt találta meg, hanem hogy csak a végén jött rá, hogy az jég és, hogy pont akkor olvadt meg amikor elővette. Azt már korábban is írtam, hogy ő az a fajta volt, aki mindent gyorsabban és jobban akar csinálni a többieknél, pedig, ha kicsit higgadtabb lett volna és jobban odafigyel, akkor elsőre is sikerrel járhatott volna...

De nem járhatott sikerrel, és pont a "gyengesége" miatt. A kristálynak akkor kellet elolvadnia amikor már azt hitte révbe ért. Csak így tanulhatta meg a leckét. :)

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Fantasztikus rész, simán benne van a legjobbak között.

Ilum nagyon hangulatos helyszín, persze ez főleg annak köszönhető, hogy a havas bolygók a kedvenceim. :D

Az ifjak mindegyikét megkedveltem, de Byph lett a kedvencem. A próbája alatt annyira aranyos volt, hogy az hihetetlen.

Soha nem hittem volna,hogy egy Ithorira valaha ezt mondom. :laugh:

 

Remélem a folytatás is hozza ezt a szintet.

Szerkesztve: - Dei
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Úgy tudtam, hogy a kristály színe határozza meg a fénykard pengéjének színét. Viszont ebben a részben mindenki kék kristályhoz jut, holott csak Katooninak, Byph-nek és Petro-nak van (lesz) kék fénykardja, a többieknek zöld. :hmm:

Úgy rémlik, hogy Filoni beszélt erről valamit az ep kommentárban, valami olyasmit mondott, hogy a kristályok eredeti állapotukban színtelenek, és majd mikor beépítik őket a fénykardba, akkor kapnak majd színt.

Szerk: Bocs rosszul emlékeztem, nem Filoni beszélt erről. Valahol tudom, hogy olvastam valami ilyesmit, de már nem tudom, hogy hol... :hmm:

Szerkesztve: - Werebazs
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Úgy rémlik, hogy Filoni beszélt erről valamit az ep kommentárban, valami olyasmit mondott, hogy a kristályok eredeti állapotukban színtelenek, és majd mikor beépítik őket a fénykardba, akkor kapnak majd színt.

Szerk: Bocs rosszul emlékeztem, nem Filoni beszélt erről. Valahol tudom, hogy olvastam valami ilyesmit, de már nem tudom, hogy hol... :hmm:

Végül is lényegtelen, a rész értékéből nem von le. :)

Szimplán csak logikusnak tűntek a CW-beli pengeszín meghatározó kristályok, ráadásul üdítőbb látványt is nyújtott volna a kék-zöld ragyogás. Bár a CW-re nem érdemes ilyen téren alapozni, mert az ilumi barlang bővelkedett lila kristályokban is, pedig Windu kardja meglehetősen egyedi típus. Ennek fényében viszont érdekelne, mi határozza meg a pengék színét, ha a kristályok látszólag egyformák? Remélem, a folytatások egyikéből kiderül.

Szerkesztve: - Darth Sky
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Most vettem észre hogy nem is írtam még véleményt. :D Természetesen zseniális rész volt maga a Star Wars. Szép volt a bolygó nagyon és baromira át volt hatva az Erővel. Nagyon tetszettek a régi Jedi-szobrok a fénykardjukkal. A kristály megszerzése annyira Jedis volt hogy néha Luke jutott eszembe amikor Yoda tanította. Petronál azonnal lehetett tudni hogy nem az igazit hozta el, hisz túl könnyű volt. Bennem végig ott motoszkált az elején hogy használják már az Erőt, mert az majd megmutatja nekik az utat. Mert először csak úgy meg akarták találni a kristályukat, de hát ők Jedinövendékek és az Erő arra van hogy irányt mutasson. Luke is mennyit bénázik majd később. Számomra egyértelmű hogy az ERŐ alakította bent a barlangban az eseményeket , Yoda esetleg"láthatta", de nem ő idézte elő. Ami még tetszett hogy együtt sikerült nekik. Segítettek egymásnak pl mikor a kis Greedo fajú mondja a kis vukinak hogy türelmesnek kell lenned. Vagy mikor Petro visszament a csajért. Hatalmas tanulságok voltak a részben, megmutatta hogy egy Jedi hogyan győzi le valamely negatív tulajdonságát az Erő segítségével.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A guide révén választ kaptunk a fénykard színének eredetére. A Wookiee szerint az ismeretlen bolygó, ahol Ahsokát megtalálták, a Shili, a togruták otthona. :) Nem tudom, ez mennyire igaz.

Én is Shiliről tudok, nem értem, miért írnak ismeretlent.

 

A fénykardos kérdésre választ kaptam, de jobb lenne ezt egy epizódba építve látni. Szerintem nem csak engem érdekel/érdekelt, és nem mindenki olvas ep.guide-ot.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is Shiliről tudok, nem értem, miért írnak ismeretlent.

Hogy Ody-t idézzem: "Azért, mert a Wookie-t rajongók csinálják." :P Soha, semmilyen hivatalos forrásban, senki nem mondta, hogy Ahsoka a Shili-n született, vagy ott találkozott volna Plo mesterrel. A Wookie szerkesztői egyszerűen csak eldöntötték, hogy ha Ahsoka togruta, akkor a Shili-n született.

 

A fénykardos kérdésre választ kaptam, de jobb lenne ezt egy epizódba építve látni. Szerintem nem csak engem érdekel/érdekelt, és nem mindenki olvas ep.guide-ot.

:lol: A Legnyilvánvalóbb helyen olvastam, és eszembe sem jutott... Jellemző :facepalm::D

Szerkesztve: - Werebazs
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

The Clone Wars: The Visual Guide-ból szedték az információt.

És az mióta hivatalos? TCW ügyekben azon kívül, ami a képernyőn elhangzik csak az hivatalos, amit Lucas vagy Filoni mond. Meg persze az ep guide infók.

Szerkesztve: - Werebazs
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És az mióta hivatalos? TCW ügyekben azon kívül, ami a képernyőn elhangzik csak az hivatalos, amit Lucas vagy Filoni mond. Meg persze az ep guide infók.

Nem is azért írtam mert hivatalos. Csak arra akartam utalni, hogy nem a Wookie szerkesztői találták ki.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem is azért írtam mert hivatalos. Csak arra akartam utalni, hogy nem a Wookie szerkesztői találták ki.

 

Látszik, hogy egyesek abszolút nincsenek képben a Wookieepedia működésével. :)

Jól van na, nem kell mindent szó szerint venni :facepalm: Szándékosan túloztam egy kicsit :P

Szerkesztve: - Werebazs
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

Jobban megnézve a barlang bejáratát, ez a hely engem nagyon emlékeztet az Atya lakhelyére. És nem csak a szimbólum miatt, hanem maga a kialakítás is hasonló hozzá. Ez főleg az utolsó snittben látszik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 4 héttel később...

Csatlakozom azokhoz, akik szerint a barlang maga állította szembe a gyerkőcöket a saját korlátaikkal és így már az is érthető, hogy Luke-ot miért viszi Yoda a Dagobah-n ahhoz a különös barlanghoz: mert egy ilyesfajta próba a tradicionális jedi képzés része.

Egyébként elképesztő milyen szépen lett megcsinálva: jó pár snittet szájtátva néztem. Nagyon jó, hogy a sorozaton keresztül ebbe is betekintést nyertünk.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 hónappal később...

Csak egy technikai kérdés. Akinek két fénykardja van, annak két kristályt kell találnia? Vagy elveszi / megörökli egy másik Jedi fegyverét? Mi a helyzet a Sith harcosokkal? Ők is bemehetnek erre a szent helyre? Vagy előbb mindenki Jediként kezdi, aztán utána válnak Sith lovaggá?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak egy technikai kérdés. Akinek két fénykardja van, annak két kristályt kell találnia? Vagy elveszi / megörökli egy másik Jedi fegyverét? Mi a helyzet a Sith harcosokkal? Ők is bemehetnek erre a szent helyre? Vagy előbb mindenki Jediként kezdi, aztán utána válnak Sith lovaggá?

Két kardhoz két kristály kell. Ha megtetszik neki a fegyver, akár el is veheti, mint például

 

 

Maul Vizsláét.

 

 

Ők nem innen szerzik, valószínűleg nekik is megvan a saját lelőhelyük. Voltak akik Jedik voltak, aztán lettek Sithek (pl Dooku), és vannak (többségben), akik eleve Sithnek tanultak (pl Darth Malgus már gyerekkora óta Sithek oktatták). Remélem tudtam segíteni :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.