Ugrás a kommentre

4x12 - Slaves of the Republic

Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Én a huttokkal szemben sem vagyok elnéző, de az ő esetük nem teljesen ugyanaz, mint a zygeriaiaké. A huttok eleve visszataszító megjelenést kaptak, ami nagyban árulkodik a jellemükről is. Mondhatni, az ő esetükben helytálló a külső alapján való megítélés. Bár őket is árnyalták a TCW mozifilmben, hiszen láthattuk, hogy náluk is működik a családi szeretet, tehát valahol beléjük is szorult némi pozitív érzelem. Ellenben a zygeriaiakkal, akik sokkal inkább humanoid-szerűek, ennek ellenére semmivel sem emberségesebbek, sőt...

Talán ezért felháborítóbb némileg az, ahogy ők viselkednek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, tény, hogy a huttok testfelépítése és gondolkodásmódja is teljesen idegen az emberek számára. Nem tudom olvastad-e Karen Traviss The Clone Wars című könyvét, amely a mozifilm regény adaptációja. Zseniálisan ábrázolja benne a huttokat és nagyon szemléletesen mutatja be, miként gondolkodnak ők. Furcsa egyébként, hogy az ő értékrendjük szerint az, amit ők tesznek, teljesen elfogadott és ezt holmi "kétlábúak" nem érthetik meg, akik alig egy emberöltő alatt el is távoznak az élők sorából. (Mint tudjuk, a huttok több száz évig is elélhetnek.) Ami pedig a családi szeretet illeti az majdnem minden fajnál működik, szerintem, hiszen ez egy alapvető érzelmi kötődés egy értelmes lénynél. Trandoshaiaknál ugyanez a helyzet, Garnac ugyanúgy szerette a fiát, Dart, akármilyen durva és barbár nép szülöttei is. Meg merem kockáztatni, hogy a zygerriaiaknál sincs másképp, sőt, a látottak alapján meg merem kockáztatni, hogy Miraj Scintel királynőbe is szorult nem kevés pozitív érzelem. Hiszen az epizód végén olyan megértő és érdeklődő volt, amit a fajtájától egyáltalán nem várna el az ember. Ráadásul úgy babusgatta Anakin Skywalkert, mintha nem is az ő saját rabszolgájáról lenne szó. És mi lenne, ha látnánk a sorozatban egy ártatlan zygerriai anyukát a kislányával? Az is árnyalná a képet, bár meg merem kockáztatni, hogy erre nem sok esély van. Attól ők pedig nem lesznek rosszabbak, mert sokkal jobban hasonlítanak az emberre. Ettől ők még idegenek, idegen értékrenddel, idegen gondolkodásmóddal. Mellesleg az embereket sem kell nagyon félteni, ha az embertelen tettekről van szó. Félreértés ne essék, én nem védeni próbálom a zygerriaiakat, egyszerűen csak rá akarok világítani arra, hogy van náluk sokkal-sokkal rosszabb is. De a rabszolgaság és az emberkereskedelem továbbra is felháborító és elítélendő.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

EU-ban a huttok ezt papíron mind jogosan teszik, ám nem kötelezően, ez az amiért a jedik nem tesznek ezen cselekmények ellen(átkozott politika :angry:) ugyanis a peremvidéki(főleg a Hutt Űr) területein a Hutt-Xim háborúban a fajok esküt tettek, hogy örökké szolgálják a huttokat, a zygerriaiaknak nincs ilyenjük. Kósának igaza van, ám a hutt faj önmagában nem rossz, ahogy egyik sem, csak náluk a bűnözőket mutatták be főként. Az ilyet tényleg le kéne állítani. A jobb viselkedésűeket annyira nem mutogatják. Például Blotus a Hutt is a jó huttok közé sorolható.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, tény, hogy a huttok testfelépítése és gondolkodásmódja is teljesen idegen az emberek számára. Nem tudom olvastad-e Karen Traviss The Clone Wars című könyvét, amely a mozifilm regény adaptációja. Zseniálisan ábrázolja benne a huttokat és nagyon szemléletesen mutatja be, miként gondolkodnak ők. Furcsa egyébként, hogy az ő értékrendjük szerint az, amit ők tesznek, teljesen elfogadott és ezt holmi "kétlábúak" nem érthetik meg, akik alig egy emberöltő alatt el is távoznak az élők sorából. (Mint tudjuk, a huttok több száz évig is elélhetnek.) Ami pedig a családi szeretet illeti az majdnem minden fajnál működik, szerintem, hiszen ez egy alapvető érzelmi kötődés egy értelmes lénynél. Trandoshaiaknál ugyanez a helyzet, Garnac ugyanúgy szerette a fiát, Dart, akármilyen durva és barbár nép szülöttei is. Meg merem kockáztatni, hogy a zygerriaiaknál sincs másképp, sőt, a látottak alapján meg merem kockáztatni, hogy Miraj Scintel királynőbe is szorult nem kevés pozitív érzelem. Hiszen az epizód végén olyan megértő és érdeklődő volt, amit a fajtájától egyáltalán nem várna el az ember. Ráadásul úgy babusgatta Anakin Skywalkert, mintha nem is az ő saját rabszolgájáról lenne szó. És mi lenne, ha látnánk a sorozatban egy ártatlan zygerriai anyukát a kislányával? Az is árnyalná a képet, bár meg merem kockáztatni, hogy erre nem sok esély van. Attól ők pedig nem lesznek rosszabbak, mert sokkal jobban hasonlítanak az emberre. Ettől ők még idegenek, idegen értékrenddel, idegen gondolkodásmóddal. Mellesleg az embereket sem kell nagyon félteni, ha az embertelen tettekről van szó. Félreértés ne essék, én nem védeni próbálom a zygerriaiakat, egyszerűen csak rá akarok világítani arra, hogy van náluk sokkal-sokkal rosszabb is. De a rabszolgaság és az emberkereskedelem továbbra is felháborító és elítélendő.

Csak általánosítottam, mint minden fajnál és népcsoportnál, nyilván a zygeriaiak, trandoshanok vagy huttok soraiban is akadnak becsületes, törvénytisztelő polgárok, ahogy az emberek között is van bőven olyan, aki nem jótét lélek. De az eddigi ismereteink alapján a többség nem ilyen. A zygeriaiak között eddig nem láttunk olyat, aki a kisebbségbe tartozna, de ez nem jelenti azt, hogy nincs is.

Scintel tetteit én nem nevezném pozitív érzelmek megjelenésének, egyszerűen csak lenyűgözte Anakin ereje és kisugárzása, ezért a magáénak akarta tudni, mint a jobb keze. Szerintem szó sincs arról, hogy sajnálná, vagy átérezné a helyzetét. Mégiscsak megzsarolta és biztos vagyok benne, hogy szó nélkül kivégezné Ahsokát és Obi-Want, ha a Jedi nem engedelmeskedne. Úgyhogy én nem féltem ezt a nőt a téren, hogy beáll egy szeretetszolgálatba. :)

Szerkesztve: - Darth Sky

Szerintem nem csak Anakin ereje nyűgözte le, hanem a srác charme-ja is. :) Ez olyan különleges egyveleg volt, ami odatett a csajnak. Egyébként nekem a legundorítóbb a rabszolga telep vezetője volt. Pedig alig szerepelt. :fuckoff:

Szerkesztve: - Ody Mandrell

Szerintem Obi-Wannak jobban állt volna ez a szerep, kíváncsi lettem volna, ő hogy oldja meg a "csábítást". :D

Bennem az összes zygeriai undort keltett (már D'Nar is a Kidnappedben), ahogy az értékelésben is írtam, eléggé felháborít az ilyen. A góré tényleg nem volt semmi, ahogy ült a kis trónján és egy laza mozdulattal, mintha csak homokzsákokat engedne a szakadékba, kinyírta a maréknyi togrutát, akik talán még mindig zuhannak... :fuckoff::angry:

Szerkesztve: - Darth Sky
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 4 héttel később...

Ez is nagyon jó volt. Kicsit rövidenek tűnt, de azért történtek benne dolgok, de majd a köv résszel együtt lesz egy egész. Kíváncsi vagyok ebből hogy fognak megmenekülni. Ja amikor Ani és Obi odaadta R2nak a kardokat, akkor már teljesen biztos voltam benne, hogy lesz egy Jedis Sarlac-es jelenet, és hozzá még a zene is.... :D egyszerre tetszett, és fogtam a fejem. :D Anakin mint nőcsábász nagyon fura volt, és Obi is csak ő meg mint megtört öregember. Míg az előző részben csak eljátszotta, itt azért tényleg kaphatott is, de még így is szépen helyt álltak az ostoros emberkék ellen. Ashoka nagyon jó volt azzal a mozdulattal amikor kifüggesztették, ő meg csak egy legyintéssel lelökhette volna a csávót. Mondjuk nem értem miért nem tette...főleg azután amit kapott tőle.

Nézem az utolsó részt. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

A második rész mélyebb nyomokat hagyott bennem és valahogy. A zygerriaiak rabszolgatartó társadalma valahogy éppoly sötét és gonosz, mint a huttoké. A beépülés egész jól sikerült, a végén már azt hittem minden sikerül. Az Artu-ba rejtett fénykard és Anakin jele az EP6-ot juttatták szemebe. A vége pedig egy szép cliffhangerrel ért véget. Kár, hogy olyan sokat kellett válrni a folytatásra, de alapvetően jó fogás volt.

10/10

Szerkesztve: - Darth Revan9
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 hónappal később...

Nem volt olyan rossz szinkronosan, mint az előzmények alapján vártam, viszonylag egységes is, de... Molnár Ilona remek szinkronszínésznő, ezt leszögezem - viszont ebben a részben Ahsokaként, hát... abszolút más kép jön le a karakterről ha őt és más, ha Ashley-t hallgatom. És ez nem csupán szimpla hangszínbeli különbség. Amikor Anakin lerántja róla azt a göncöt, úgy beszél, mint egy elkényeztetett királykisasszony, majd amikor Scintelnek visszavág, szabályosan flegmára vált. Alapból nem lenne ez olyan rossz, de ezek szerint a szinkronosok nem látták ezt az epizódot eredeti nyelven...

Szerkesztve: - Darth Sky
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 évvel később...

Azért az ep2 óta sokat fejlődött Anakin csajozós képessége. Ezt a királynőt már könnyebben levette a lábáról, mint azt a másik ex-királynőt. :)

Arra viszont csak most jöttem rá, hogy a rabszolgapiacon talzok is vannak. Ezek szerint Orto Plutoniát mégsem sikerült olyan háboríthatatlanul hagyni, mint ahogy azt Chuchi ígérte a Tresspassban. Legalábbis zygerriai rabszolga-kereskedők legalább egy látogatást tettek ott. :(

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért az ep2 óta sokat fejlődött Anakin csajozós képessége. Ezt a királynőt már könnyebben levette a lábáról, mint azt a másik ex-királynőt. :)

Vajon Anakin mit súgott a királynő fülébe? Nem! Nem akarom tudni! :lol:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.